Tormay Cécile élete

Az 1945 utáni kultúrpolitika a Horthy-korszak szinte minden népszerű polgári íróját betiltotta vagy félreállította. Ez lett a sorsa többek között Herczeg Ferencnek, Kosáryné Réz Lolának, Zilahy Lajosnak és Tormay Cécile-nek is. Igazi újrafelfedezésük csak a rendszerváltozás környékén indulhatott meg. Az említett szerzők közül talán a leginkább Tormay Cécile (1875-1937) került ki az irodalmi köztudatból, ami azért is érdekes, mert saját korában nemcsak idehaza, hanem külföldön is komoly sikereket ért el: egyes művei nemcsak angol, francia, német és olasz nyelven olvashatóak, hanem dánul, finnül, hollandul, spanyolul, svédül, bolgárul, lengyelül is. Széleskörű nemzetközi ismertsége nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy 1936-ban és 1937-ben Nobel-díjra terjesszék fel.

Erről részletesebben: Kollarits Krisztina A Nobel-díj árnyékában (Magyar Napló, 2011. 12. sz. 35-42.)

Tormay Cécile 1875-ben Pesten született, jómódú értelmiségi családban. Apja Tormay Béla állatorvos, mezőgazdasági szakíró, a mai Állatorvosi Egyetem elődjének megalapítója és igazgatója. Anyja Barkassy Hermina a híres pesti építőmesternek, Spiegel (Tüköry) Józsefnek az unokája. (Spiegel József a XIX. század első felében Pest egyik legjelentősebb építési vállalkozója volt: Pollack Mihály és Széchenyi István munkatársa. Emlékét az V. kerületi Tüköry utca őrzi). A család rokonságban állt a Petőfi és Jókai könyveit kiadó Emich Gusztávval, az MTI és a Magyar Rádió megalapítójával és első igazgatójával, Kozma Miklóssal, illetve a Vasárnapi Körhöz tartozó írónővel, Ritoók Emmával is.

Tormay Cécile fiatal lányként élte a gazdag polgári családok gyermekeinek gondtalan életét: nyelveket tanult, irodalommal, zenével, festészettel foglalkozott, külföldön utazgatott. Nyarait vidéken nagyanyja szlavóniai vagy nagynénje Arad megyei kastélyában töltötte, később egyre gyakrabban utazott Firenzébe, Francesca d’ Orsay grófnőhöz, aki bevezette az ottani irodalmi szalonok világába. Tormay ugyanis gyerekkora óta írt, elsősorban a századforduló szecessziós ízlésének megfelelő meséket. Olvasmányai közül a legnagyobb hatással olyan francia szerzők voltak rá, mint Anatole France, Maupassant, Zola, illetve a korszak bálványozott írója és dekadens dandyje, az olasz D’ Annunzio, akivel később Firenzében nemcsak személyesen megismerkedhetett, hanem közeli kapcsolatba is kerültek. D’ Annunzio lefordította olaszra Tormay két novelláját, s beajánlotta francia kiadójához is.

Tormay Cécile külföldön hamarabb vált sikeressé, mint Magyarországon: Franciaországot első regényével, az Emberek a kövek között-tel (1911) hódította meg, amely egy dalmáciai parasztlány és egy magyar vasutas fiú tragikus szerelmének feszültségekkel teli, már-már balladisztikus történetét beszéli el. (Később, 1942-ben A hegyek lánya címmel film is készült belőle Farkas Zoltán rendezésében). Tormaynak ezt a regényét Anatole France is rendkívül sokra becsülte: „Alig találkoztam férfi íróval és soha asszony íróval, aki olyan kevés eszközzel tud élővé tenni élettelen dolgokat, mint ennek a könyvnek az írója.” – jegyezte meg egy baráti társaságban. Magyarországon az Emberek a kövek között még nem keltett komoly visszhangot, következő regényét, A régi házat, a biedermeier Pest regényét, azonban már a kritika és az olvasók egyaránt lelkesen fogadták, 1916-ban elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Péczely-díját, amellyel a legkiválóbbnak tartott történelmi regényeket jutalmazták, Schöpflin Aladár pedig a Vasárnapi Újságban írt elismerő kritikáját ezekkel a szavakkal kezdte: „Tormay Cécile tehetségéről eléggé meggyőzött már két novellás könyve és az Emberek a kövek között című regénye, de új könyve, A régi ház című regény mégis meglepetésként hat: egy érdekes tehetség hirtelen magasba szökkenését mutatja. A legjobb regények közé tartozik, amiket mostanában irodalmunk produkált.”

A régi házban az 1830-as évektől az 1880-as évekig kísérhetjük végig egy magyarrá váló német patríciuscsalád három nemzedékének történetét a főszereplő, Ulwing Anna szemszögéből. Tormay jól ismerte azt a miliőt és mentalitást, melyet regényében ábrázolt, hisz ősei között mind apai, mind anyai ágon bőségesen találhatóak német bevándorlóból lett patrícius polgárok, akiknek sikeres asszimilációját mutatja, hogy a német polgári családok mellett (Emich, Kardetter, Stann, Huber) magyar nemesi családokkal (Barkassy, Eperjesy, Ritoók, Szegedy-Maszák) is rokonságba kerültek. Sőt a regény egyes alakjaiban ráismerhetünk Tormay Cécile rokonságára: a dinasztiaalapító Ulwing Kristófban Spiegel Józsefre, Jörg nagyapában Emich Gusztávra, Jörg Krisztinában Spiegel Józsefné Kardetter Borbálára.

Tormay Cécile családjáról és A régi ház (1914) című könyvéről részletesebben: Kollarits Krisztina: A biedermeier Pest regénye. A régi ház

A régi házzal tehát komolyabban elindult idehaza is Tormay Cécile irodalmi karrierje, és ha ezen az úton marad, nyilván még jó néhány regénnyel gazdagíthatta volna irodalmunkat. 1918-1919 eseményei azonban mind irodalmi, mind magánéletében komoly törést okoztak. A tömegmozgalmaktól és a politikától addig félrehúzódó írónő úgy érezte, hogy tennie kell valamit hazájáért: 1919 januárjában megalapította néhány barátnője segítségével a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét, amely a Károlyi-kormánnyal szemben álló, keresztény-nemzeti szellemű asszonyokat tömörítette. A kommün alatt ellenforradalmi tevékenysége miatt vidéken kellett bujkálnia, majd 1919 november 16-án a Parlament lépcsőjén már ő fogadta a magyar asszonyok nevében Horthy Miklóst és nemzeti hadseregét, s ettől kezdve íróként és közéleti személyiségként mindvégig Horthy hű támogatója maradt.

Nemcsak írói, de politikai tett is volt következő művének, a kétkötetes Bujdosó könyvnek a megírása: 1920 karácsonyán jelent meg a Károlyi-korszakról szóló első rész, majd egy év múlva kiadták a második kötetet is: A proletárdiktatúra címmel. Bár a Bujdosó könyv egy napló formában megírt szépirodalmi mű, mégis komoly politikai jelentőséggel bírt, Szekfű Gyula Három nemzedéke mellett a Horthy-rendszer másik megalapozó mítoszává vált. Szekfű könyve a „Hogyan jutottunk ide?” kérdésre kereste a választ, 1820-1918 közötti korszak három nemzedékének idejét a hanyatlás és bomlás koraként mutatta be, amelyből 1918-1919 eseményei és Trianon szükségszerűen következtek. Tormay Cécile-t viszont a „Mi történt velünk akkor?” kérdése foglalkoztatta. Bujdosó könyvének bevezetőjében így fogalmazta meg könyve célját: „Nem a forradalmak történetét, nem is a politikai események szemtanújának naplóját akartam megírni. Szóljon az én könyvem arról, amiről nem fognak tudni a jövő történetírók, mert át kellett élni. Szóljon arról, amiről nem tudtak az idegenből behurcolt forradalmak felidézői és a politikai eseményeinek szemtanúi, mert lelküktől távol állt minden, ami magyar.

Maradjon fenn könyvemben az, ami velünk vész el: egy halálra szánt faj legboldogtalanabb nemzedékének kínja és becsülete. És lássák meg az utánunk jövők, hogy a megpróbáltatások esztendejében mi sajgott át a némaságra ítélt, elgyötört, vérig alázott magyar lelkekben.”

A Bujdosó könyv nem csupán egy ember, hanem egy egész társadalmi osztály érzéseit és gondolatait örökítette meg az 1918-1919-es eseményekkel kapcsolatban. Nem nevezhető elfogulatlan műnek, mégis érdekes kordokumentum. Azonban egyes jelenetei, különösen zsidó ellenes kirohanásai, ma már rossz érzéseket kelthetnek olvasóiban, noha ezek sem csupán az írónő személyes véleményéből, hanem a korabeli Magyarországot, sőt egész Európát érintő antiszemita hullámból eredeztethetőek.

Erről részletesebben: Kollarits Krisztina: „Szereplője lettem a halálos, komor tragédiának.” Tormay Cécile Bujdosó könyve (Magyar Napló, 2010. 3. sz. 21-29.)

A Bujdosó könyv megírásával és a MANSZ megalapításával indult el Tormay Cécile politikai-közéleti karrierje. Bár egyetlen politikai pártnak sem volt tagja, mégis a Horthy-korszak meghatározó jelentőségű közszereplőjévé vált, annál is inkább, mivel a MANSZ az 1930-as években már mintegy 1 millió taggal rendelkezett.

1922-ben kérte fel Klebelsberg Kuno Tormay Cécile-t a Nyugat ellenlapjaként indított irodalmi folyóirat, a Napkelet főszerkesztőjének. Az 1920-1930-as években induló fiatalok közül sokan ennél a lapnál kezdték pályájukat: többek között Szerb Antal, Halász Gábor, az Osvát Ernővel szakító Németh László, Szentkuthy Miklós, Rónay György, Thurzó Gábor, Szabó Zoltán. A korszak kiemelkedő tudósai is szívesen publikáltak a Napkeletben: elég talán csak Szekfű Gyula, Pais Dezső, Eckhardt Sándor, Horváth János nevét említenünk.

A közéleti szerepvállalás és a lapszerkesztői munka szükségszerűen elvette Tormay Cécile idejét az írástól. Csak élete vége felé tért vissza az irodalomhoz: Az ősi küldött című, a tatárjárás korában játszódó történelmi regénytrilógiáját élete fő művének szánta, a harmadik kötetet azonban már nem tudta befejezni korai halála miatt. A regény utolsó harmadát a Napkelet új főszerkesztője, Kállay Miklós írta meg.

Tormay Cécile 1919 után rendkívüli népszerűségre tett szert: a fővárosi és vidéki gyűléseken egyaránt ünneplő tömeg fogadta. A kormányzó a korszak legjelentősebb kitüntetéseivel, Signum Laudis-szal és Corvin-koszorúval ismerte el munkásságát, az írónő halála után pedig utcát neveztek el róla és szobrot emeltek tiszteletére.

1945-ben több műve indexre került, évtizedekig nem igen lehetett hallani róla. Az utóbbi években, úgy tűnik, újra felfedezték az olvasók: könyvei ma már több kiadónál is kaphatóak, életpályája és művei értékelése kapcsán megindult a vita nemcsak az interneten, de az irodalmi folyóiratok hasábjain is. Grendel Lajos 2010-ben megjelent A modern magyar irodalom című kötetében pedig már a XX. század első felének legkiválóbb prózaírói közt tárgyalja. 2012. március 24-én Magyar Örökség Díjjal tüntették ki, március 31-én civil kezdeményezésre a budapesti Rókus kórház előtt felavatták bronz mellszobrát, R. Törley Mária szobrászművész alkotását. Halálának 75. évfordulója alkalmából két tudományos konferencia is foglalkozott az írónő életével és munkásságával: 2012. április 14-én a Magyar Írószövetség, október 5-én a Magyar Művészeti Akadémia szervezett egész napos konferenciát, melyek anyaga könyv formájában is hozzáférhet

Tormay Cécile kötetei:

Apródszerelem. (novellák) Athenaeum Kiadó, 1900.
Apró bűnök. (Novellák) Franklin Kiadó, 1905.
Emberek a kövek között. Franklin Kiadó, 1911.
A régi ház.(regény), Singer és Wolfner Kiadó, 1914.
Viaszfigurák (novellák) Singer és Wolfner Kiadó, 1918.
Bujdosó könyv I. Az őszirózsás forradalom. Rózsavölgyi Kiadó, 1920.
Bujdosó könyv II. A proletárdiktatúra. Pallas Kiadó, 1921.
Megállt az óra (novellák), Magyar Irodalmi Társaság, 1923.
Virágok városa – Szirének hazája (útirajzok) Genius, 1935.
Az ősi küldött I. A csallóközi hattyú. Genius Kiadó, 1934.
Az ősi küldött II. A túlsó parton. Genius Kiadó, 1934.
Az ősi küldött III. A fehér barát. Genius Kiadó, 1937.

Tormay Cécile által fordított kötetek:

Assisi Szent Ferenc: Fioretti, Magyar Irodalmi társaság, 1926.
Magyar legendárium Könyvbarátok Szövetsége, 1931.

Tormay Cécile könyveinek külföldi kiadásai

Emberek a kövek között (1911)

Au pays des pierres. (Marcelle Tinayre), Calmann Lévy, Paris, 1914.
Menschen unter Steinen. (Ernst Goth), Fischer Verlag, 1912.
Stonecrop (Torday Emil), Ph. Allan & Co, London, 1922., New York, 1923.
I vildmarkens bann. (ford. Ella Hillbom), Stokholm, Ahlén-Akerlunds, 1926.
Cuori fra le pietre (Silvia Rho), Milano, 1928.
Il paese delle pietre (ford.: Giulio Intra, Milano, Ultra, 1945.)

A régi ház (1914)

Das alte Haus (Heinrich Horváth), S.Fischer Verlag, Berlin, 1917.
Det gamle haus (Alex Schumacher) Nyt Nordisk Forlag, Kjöbenhavn-Kristiania, 1919.
Ulwings Hus (Signe LefflerLiljekrants), Dahlbergs Forlags, A.B. Stockholm 1918.
The old house (E. Torday), London, 1921. New York, 1922.
Vanha talo (Aino Pándy), Helsinki, 1925.
Het oude huis (Jorissen), Amszterdam, 1926.
Van maja (A. Murakin), Tartus, Loodus, 1931. (észt)
La vecchia casa (Silvia Rho), Milano, 1936.
La vieille maison, (trad. Paul-Eugene Rénier), Fernand Sorlot, Paris, 1942.
La vieja casa (A. de Orbók), Barcelona, 1946.

Bujdosó könyv (1920, 1921)

An outlaw’s diary (E. Torday), London-New York, 1923.
Le livre proscrit (Marcelle Tinayre), Paris, Plon, 1925.
Ksiega tulaczy: notatki z 1918-1919 r (Stanislaw Studnickij), Warsawa, 1928.