Nők az ellenforradalomban

« vissza

Kollarits Krisztina: „Maroknyi világosságunkból egy országon végigragyogó tüzet teremtünk.”1
Magyar asszonyok részvétele az ellenforradalomban és a Trianon elleni harcban Trianoni Szemle, 2010. december-január, 71-81.

Az 1918-20 közötti korszakot tárgyaló szakirodalomban viszonylag kevés szó esik az ellenforradalomban politikai szerepet vállaló nőkről, illetve az ekkor meginduló keresztény-nemzeti női mozgalomról, pedig Tormay Cécile, Ritoók Emma, Sztankayné Ivády Antónia, Slachta Margit jelentős szerepet játszottak az ellenforradalmi szervezkedésben, az 1920-as és 1922-es választásokon és a nemzetközi közvélemény felvilágosításában a magyarországi eseményekkel kapcsolatban.

A Károlyi-kormány hibás kül-és belpolitikája, a romló gazdasági helyzet miatt az 1918 októberében létrejött „nemzeti egység” november-decemberre bomlásnak indult. A különböző pártok és ellenforradalmi csoportok tevékenysége felélénkült. Az egyik legjelentősebb ellenforradalmi központot egy nő irányította: Sztankayné Ivády Antónia. Csoportjának tevékenységéről érdekes leírást ad visszaemlékezéseiben Hefty Richárd, aki 1918-19 során több ellenforradalmi alakulat munkájába is bekapcsolódott, így tagja volt a MOVÉ-nak, majd a bécsi ABC-nak ( az Antibolsevista Comiténak) is. Az 1920-ban megjelent Adatok az ellenforradalom történetéhez című könyvében többek között arról is beszámol, hogy hogyan próbálták megelőzni Ivády Antóniáék a kommunisták hatalomátvételét.

1919 januárjára már sokak számára nyilvánvalóvá vált, hogy mire készülnek Kun Béláék. Komoly figyelmeztető jel volt Bartha Albert hadügyminiszter megbuktatása, amelyet a katonatanácsok által szervezett december 12-i tüntetéssel értek el a szélsőbaloldali erők. Linder lemondása után, november 9-én ugyanis Bartha Albert kerül a hadügyek élére, aki energikusan hozzálátott a magyar hadsereg újjászervezéséhez, amely hathatós védelmet jelenthetett volna nemcsak a kisantant országok területszerző törekvéseivel, hanem a hatalomra törő kommunistákkal szemben is. Bartha megbuktatása után lemondott Batthyányi Tivadar belügyminiszter, aki már novemberben javasolta a kommunisták letartóztatását és Lovászy Márton kultuszminiszter is. A hadügyi tárca irányítása Böhm Vilmos hadügyi államtitkár kezébe kerül, majd december 30-án Károlyi Mihály sógorát, Festetics Sándort nevezte ki hadügyminiszternek, aki 1919. január 18-ig töltötte be ezt a posztot. Hefty Richárd visszaemlékezése szerint Ivády Antónia és köre ekkor határozta el magát a cselekvésre:

„Budapesten további ellenforradalmárokat és ellenforradalmi központot ösmertem meg. Ezek jó része egy asszony körül csoportosult, akinek páratlan szorgalma, asszonyos leleményessége és nagyszerű energiája valósággal uralta az ellenforradalmárok tétovázó, bizonytalan csoportját. Sztankayné Ivády Antónia rövidre nyírt hajával, fölényes modorával, fanatikus hitével a lengyel forradalmárnőkre emlékeztető szívóssággal figyelte az akkoriban főleg a Royal szállóban és a Visegrádi utcában tanyázó kommunistákat, és kitűnő kémszervezete által mindenről pontosan értesülve lévén, elkeseredett erővel szította a puha, kényelmesen pontatlan, önző, konjunktúrázó, magukat exponálni rettegő férfiakban az ellenforradalmi szellemet, fölismerését a végső romlásba hajló lejtőnek, a megalkuvást nem ösmerő munkát és támadást a közelgő rémmel szemben. A már említett Békássy korvettkapitány lakásán volt az ellenforradalom akkori központja. Károly öcsém által ajánlva csakhamar felismertem ennek a központnak a fontosságát, és bekapcsoltam munkámat a központéba.[...] Sztankayné rövid elhatározással egy tervet dolgozott ki, amelynek alapján a csoportvezetők rendelkezésére álló 600 elszánt tiszt és a rendőrség egy része még az éjjel letartóztatják Kun Bélát és társait, akiknek Szalonikibe való deportálására egy budapesti misszió vállalkozott. A katonai vezetést Schnetzer Ferenc tábornok irányította volna, a rendőrség két tanácsosának nevét sajnos elfelejtettem. A rendőrség csak azt kötötte ki, hogy a hadügyminiszter vagy a hadügyi államtitkár egy cédulácskát küldjön le két szóval: „Megengedem. Festetics”. Ha az elfogatás sikerül, a hadügyminiszter Schnetzert nevezze ki városparancsnoknak. Azonnal hozattunk egy kocsit, és elhajtottunk Lovászyhoz, akiben némelyek még bíztak, de Lovászy nem volt otthon. Erre engem megbíztak, hogy menjek föl Festeticshez. Festetics nem volt a Hadügyminisztériumban, ellenben Friedrich azonnal fogadott és megállapította, hogy adataink egyeznek, de az ő meggyőződése szerint csak másnap lesz meg a puccs. Behívatta Horváth Dénes vezérkari őrnagyot is, és abban állapodtunk meg, hogy másnap reggel 8-kor jelentkezem nála Schnetzerrel. Friedrich nagyon sietett, mert színházba ment.

[Másnap] Kilenc órakor megérkezett Friedrich és a tárgyalások azonnal megindultak. Egy órai tárgyalás után Friedrich elhagyott, hogy beszél Festeticcsel. Mikor visszajött, az volt a válasz, hogy nem. Hiába való volt minden kérés, ijesztgetés, magyarázás, hiába Gömbös minden erőlködése, aki minden áron rá akarta bírni a két szó aláírására. [...]

Ettől a sikertelen vállalkozástól fogva a Fehérvári utcai központ is bomladozni kezdett, különösen amikor Sztankaynét, Kornayt és másokat letartóztattak.”2

Ivády Antóniát a börtön sem tudta eltántorítani az ellenforradalmi tevékenységtől, Tormay Cécile is említi hősiességét Bujdosó könyvében,3 az ellenforradalom győzelme után Ivády a MOVE női tagozatának vezetője lett.

HARC A NŐI SZAVAZÓKÉRT – SZÖVETSÉGÉNEK MEGALAPÍTÁSA

Károlyi ellenzéke nemcsak egy fegyveres puccsban vagy az antant segítségében reménykedett, hanem sokat várt az 1919 tavaszára tervezett választásoktól is. Bethlen István azon fáradozott, hogy egy egységes pártot vagy pártszövetséget hozzon létre a választásokig, és így vegyék át a hatalmat Károlyitól. Mivel a Károlyi-kormány 1918. november 23-i választási törvényében megadta a 24. évét betöltött, írni-olvasni tudó nőknek is a szavazati jogot, fontos ellenforradalmi feladattá vált a nők megszervezése és megnyerése: az asszonyokat tájékoztatni kellett jogaikról, meg kellett magyarázni nekik, hogy szavazatuk komoly jelentőséggel bír és főképp meg kellett nyerni őket Károlyi ellenzéke számára. Ebben nagy segítséget jelentettek a már meglevő, vallási alapon szerveződő női szervezetek, illetve az újonnan alapított Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége (MANSZ).

A nők választójogáért Magyarországon először az 1904-ben alapított, liberális Feministák Egyesülete szállt síkra. A korszak másik olyan női szerveződése, amely jótékony intézmények fenntartása mellett fontosnak tartotta a női jogok, köztük a választójog képviseletét is, a Szociális Missziótársulat volt, melynek tagjai magukat „keresztény feministák”-nak nevezték, jelezve, hogy elhatárolódnak mind a „radikális feministák”-tól, mind attól a konzervatív felfogástól, miszerint a nők legfőbb feladata a családanya szerepének betöltése. Mint tudjuk, a radikális feministák egy része támogatta a Károlyi-kormányt és a tanácsköztársaságot, egyik vezetőjük, Schwimmer Róza a svájci követségig vitte, a keresztény feministák ellenben a MANSZ-hoz, majd 1920-tól a Keresztényszociális Népárthoz csatlakoztak.

1918-19-ben a Szociális Missziótársulat tagjai járták az országot, előadásokat tartottak,röpiratokat, plakátokat terjesztettek, helyi szervezeteikben nemcsak politikai oktatásban részesítették az asszonyokat, hanem megtanították őket írni-olvasni is, hisz a törvény szerint ez előfeltétele volt a szavazásnak. A szervezet egyik kiemelkedő személyisége Slachta Margit (1884-1974) volt, aki 1908-ban csatlakozott a Farkas Edit által alapított Szociális Missziótársulathoz. Slachta megalapította és szerkesztette a Keresztény Nő (1915-17, 1923-44) és a Magyar Nő (1918-22) című lapokat. 1918 októberétől az általa szervezett keresztényszociális és legitimista Keresztény Női Tábor (KNT) vezetője lett. 1920 márciusában a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja programjával a budapesti I. kerület országgyűlési képviselője lett.4 (Vagyis nem az MSZDP-s Kéthly Anna volt az első női országgyűlési képviselő, hisz ő csak 1922-ben került be az országgyűlésbe, hanem Slachta Margit.)

Szintén a konzervatív nők összefogására és szavazataik biztosítására alakult meg 1918. december 18-án az Országos Katholikus Nőszövetség Zichy Rafaelné, Szegedy-Maszák Aladárné és Károlyi Gyuláné vezetésével. Feladatuk a már meglevő különböző katolikus női egyesületek összefogása volt. 1919. január 2-án hasonló okból jött létre a Magyar Protestáns Nők Országos Szövetsége is Raffay Sándorné, Perczelné Kozma Flóra és Szilassy Aladárné vezetésével. E három szervezet, önállóságuk fenntartása mellett, hozta létre 1919. január 10-én a MANSZ-ot, amely már nem vallási, inkább politikai szervezet volt, elnöküknek Tormay Cécile-t választották.

A MANSZ megalakulásáról csak a két forrásmunka áll rendelkezésünkre: Tormay Cécile Bujdosó könyve, illetve Ritoók Emma kiadatlan visszaemlékezései.5

Tormay Cécile (1876-1937) és Ritoók Emma (1868-1945) „szegről-végről” rokonok voltak, ugyanis Emma bátyja, Zsigmond Tormay-lányt vett feleségül (Máriát, Cécile nővérét). A századforduló körüli években még Cécile és Emma együtt jártak a Szikra álnév alatt író gróf Teleki Sándorné irodalmi szalonjába. Írásaikat szívesen közölték a napilapok, sőt Ritoók Emma 1905-ben megnyerte az Új Idők regénypályázatát is. Tormay Cécile is szép sikereket ért el főképp görög tárgyú novelláival az arisztokrata szalonokban mind idehaza, mind Olaszországban. Két regénye, az Emberek a kövek között (1911) és A régi ház (1914) pedig mind Magyarországon, mind külföldön szélesebb körben is ismert íróvá tette.6

Az 1910-es években útjaik elváltak: Ritoók Emma a budapesti, majd a berlini és a párizsi egyetemen tanult, alapító tagja lett a Lukács György által vezetett Vasárnapi Körnek,7 melynek tagjai esztétikai, filozófiai vitákat folytattak egymással vasárnapi találkozóikon. Az 1918-19-es eseményekben a Vasárnapi Kör tagjainak nagy része tevékeny szerepet vállalt, amit Ritoók Emma soha sem tudott megbocsátani nekik. Nemcsak megszakította velük a személyes kapcsolatot, hanem 1921-ben A szellem kalandorai című kulcsregényében is „leszámolt” velük.

Visszaemlékezése szerint 1918. november 10-én találkozott utoljára Vasárnapi Körös barátaival, a Jászi Oszkárral folytatott beszélgetésük döbbentette rá, hogy a politikai helyzet megítélésében áthidalhatatlan szakadék választja el a többiektől: míg Lukácsék a világforradalom mindent elsöprő és megújító hullámáért lelkesedtek, Ritoókot Magyarország további sorsa, területi integritásának elvesztése aggasztotta:

„Jászi azonnal elmondta, mi hozta ide.
– Elmondta – nem, kihúzta a zsebéből a román ultimátumot és felolvasta, hogy a Tiszáig 34 vármegyét követelnek – követelnek! Készül a tárgyalásra menni és nem tudja, mit csináljon.

Nem tudta…. És odajött közénk – nem a politikusokhoz, hanem egy magántársasághoz, kapkodott egy gondolatért, vagy talán csak nem bírta egyedül viselni a felelősséget? De egyenesen meg is kérdezte:

– Mondják, már most mit tegyünk?.... Mit lehetne tenni?... – Újra és újra kérdezte minden formában, ostobán, tehetetlenül – mint a gyerek, aki gyufával játszott és felgyújtotta a házat. Ó, hogy megvetettem ezért a nyomorúságos gyávaságáért és – amellett szántam. Lehetetlen letagadni, hogy szántam – kapkodó szavait, szeme nyomorúságos, fásult kifejezését, még annyira sem tudta tartani magát, hogy ne látszódjék rajta, milyen ostobául tehetetlen. [...]

Mikor eljöttünk hangtalan és nyomott pillanatok után, senki sem tudott még magunk között sem valami vigasztalót mondani – bennem azok a kialakulatlan gondolatok pokollá váltak – éreztem, hogy ide sohasem jövök többé el. De csak éreztem, még nem volt tudatos elhatározás. Fent maradtam a városban az ismerősömnél, de nem aludtam egész éjjel. Valamit tenni – valamit tenni – folytonosan ez a gondolat zaklatott… De mit lehet tenni, mikor még a férfiak sem kezdenek semmit. Visszaemlékeztem, hogy Zsiga testvérem milyen szavakkal fogadta erre vonatkozó rábeszélésemet, lehet, hogy jobban látta a lehetetlenségét.8 De én nem akartam látni és először jutottam arra az elhatározásra, hogyha a férfiak nem tesznek semmit, nekünk asszonyoknak kell hozzáfogni. Ezt a gondolatot dédelgettem magamban egész éjjel. Csak meg kell kezdeni. Éppen mert nem vagyunk annyira járatosak a politikában, merészebbek lehetünk. Mi még nem használtuk el az energiánkat… De kikkel kellene megkezdeni?... Kihez forduljak?.... Nem voltam sohasem asszonytársaságok tagja. Őszintén szólva untam a legtöbbet, talán férfiasabb gondolkozásom és tudásom az oka – és most milyen szükségem lenne rájuk. Ha nem is olyan okosak, mint a férfiak, de mégis hisznek, bíznak bizonyosan – mint én is. Egy-egy pillanatra Tormay Cécile-re gondoltam, de csak futólag.” 9

Ritoók Emma végül néhány nappal a Vasárnapi Körös találkozó után felkereste Tormayt, és előadta ötletét a nemzeti érzelmű asszonyok összefogásának szükségességéről. Ritoók elmondása szerint Tormay az ötletet hallva először habozott, majd beleegyezett, és együtt kezdték szervezni a nemzeti érzésű asszonyokat, Tormay inkább az arisztokrácia köreiben, Ritoók Emma a polgárcsaládoknál. Együtt mentek az alakuló Bethlen-párt gyűléseire, kiáltványokat, röpcédulákat fogalmaztak.

1918-19 eseményei Tormay Cécile életére is döntő hatással voltak: írói karrierjét háttérbe szorítva egyre aktívabban vett részt a politikában és a közéletben. Az 1918-19-es eseményeket napló formában megörökítő Bujdosó könyvében10 saját politikai szerepvállalásának kialakulását egy lassú, belső folyamat eredményeként ábrázolta. A tenni akarás igénye az első napok bénultsága után először november 6-án fogalmazódik meg benne.

„Sajátos nyugtalanság fogott el. […] Nem bírtam otthon maradni. Tennem kellett valamit, ha mást nem: hát menni, rohanni, elfáradni. Az utolsó napok szenvedése mintegy ostoros, cselekvésre ösztökélt. Saját magam tétlenségét egyszerre nemzetem nagy, bűnös tétlensége egy atomjának éreztem. Részese voltam én is a letargiának, és már nem mertem csak a többieket vádolni, már nem csupán tőlük vártam, de homályosan, kétségbeesetten várni kezdtem valamit önmagamtól is.” 11

November 11-ére lassan a cselekvés lehetőségének iránya is kibontakozik. Zichy Rafaelné látogatja meg és adja hírül, hogy elkezdte szervezni a katolikus asszonyokat, épp akkor, amikor Tormayban is megfogalmazódik az asszonyok összefogásának gondolata. November 15-én Mikes Árminnénál (Bethlen István nővérénél) néhány erdélyi arisztokrata asszonnyal folytatott beszélgetése még jobban megerősíti ennek szükségességét:

„Megint eszembe jutott, sokan vagyunk, csak nem tudunk egymásról.... Az anyám, a testvéreim, Zichy Rafaelné, az erdélyi asszonyok és Ritoók Emma, ők arcok, amelyeket látok, hangok, amelyeket meg tudok hallani, de túl rajtuk, ott kell lenniük a nagy, néma sokaságoknak, magukra hagyatva, elszórtan ott vannak az asszonyok, akik a múltat siratják és a jövőt féltik.”12

December 3-ától indul el komolyabban a szervezkedés: a budavári Zichy palotában Tormay felolvassa programtervezetét, melyet az egybegyűltek elfogadnak, és elhatározzák, hogy minél több asszonyt igyekeznek megnyerni ügyüknek. A toborzás módjáról Révai M. Jánosnénak13 az 1930-as években kiadott naplójában találhatunk pontos leírást:

„December 29. […] Tegnapelőtt levelet kaptam egy barátnőmtől, melyben meghívott tegnap délutánra, valami fontos ügyben. Még az órát is meghatározta, – ebből láttam, hogy az ügy csakugyan komoly. Zuhogó záporban, csúnya időben mentem oda, ahol már együtt találtam a társaságnak nagy részét, leginkább közös barátnőket, de köztük Tormay Cécile-t is, akit eddig személyesen még nem ismertem. Ő magyarázta meg összejövetelünk célját remek, formás – és igazi hazafias meleg érzéstől áthatott kis beszédben. Elmondta, hogy mily rettenetes állapotban van szegény országunk. Ez az ország, amely annyi dicső hőst tud históriájában felmutatni! És a mostani férfiak nem mozdulnak, nem tesznek semmit sem, hogy hazánkon segítsenek! Hát álljunk össze mi, asszonyok, és kövessünk el mindent, hogy mentsük, ami még menthető! Választásra készül Károlyi Mihály! Készüljünk fel mi is! Agitáljunk, dolgozzunk – térítsünk, hogy csak olyan embert válasszanak meg képviselőnek, aki a keresztény és nemzeti Magyarországot óhajtja szívvel és lélekkel, csak olyant, aki mindhalálig kitart Magyarország integritása mellett! Persze én mindazt csak kivonatban írom le, emlékezetből, amit ő gyönyörűen fogalmazott meg és adott elő.

Végtelenül jólesett lelkemnek Tormay Cécile ez előadása, mert láttam, hogy nagy intelligenciája mellett nagy a tudása is, és melegen és nagyon hazafiasan érez a szíve. S a külső megjelenése is igen rokonszenves és előkelő. Sógornője Ritoók Emmának, akit már régen ismerek, szeretek és becsülök, s aki szintén ott volt. Megbeszéltük, hogy a hazafias propagandát ki-ki legjobb tehetségéhez képest folytatni fogja. Tormay Cécile és Ritoók Emma a főapostolok pedig mindegyikünkhöz el fognak jönni, hogy lehetőleg mindig más és más – mentől nagyobb számú összehívott asszonytársaság előtt hirdessék az igét, térítsék és szerezzék a híveket, a mi most alakuló szövetségünknek s az eszmének, melynek szolgálatába szegődtünk. Sőt az este mindjárt volt egy küldetésünk, – amennyiben mindannyian – akik csak ott voltunk, felkerekedtünk és roppant esőben-sárban elgyalogoltunk a Ritz szállodába. Ott lakik az amerikai missziónak egyik kiküldötte, Coolidge tanár,14 akinek a magyar asszonyok memorandumát személyesen akartuk átadni. Gróf Zichy Rafaelné nagyon szép beszédet mondott, amelyben tudtára adta a professzornak, hogyha a férfiak kénytelen-kelletlen beletörődnének is hazánk megnyomorításába, a magyar nő soha, soha! Már az anyatejjel beoltanák a gyermekeikbe – az örök lázadás szent tüzét! A professzor – látszólag meghatva hallgatta a beszédet és megígérte, hogy eljuttatja a memorandumot oda, ahova szántuk. Adja a jó Isten, hogy valami eredménye is legyen!”15

A MANSZ eredeti célja szerint az ellenforradalmi pártokat akarta segíteni az asszonyok mozgósításával, így érthető, hogy legaktívabb vezetői (Tormay, Zichy Rafaelné és Ritoók Emma) kezdettől részt vettek a férfiak gyűlésein is. Bethlen István az 1919. január 5-i gyűlésen olvasta fel programját, amelynek célja egy egységes ellenzéki párt létrehozása lett volna. A különböző pártok képviselőinek azonban nem sikerült megegyezésre jutniuk. A nők képviseletében ezen az ülésen Tormay Cécile és Zichy Rafaelné vett részt, a Bethlen-párt (a Nemzeti Egység Pártja) február 19-i alakuló ülésén pedig Tormay nemcsak felszólalt, de Ritoók Emmával együtt beválasztották a 20 tagú szervező bizottságba is.

A polgári pártok következő, március 12-i gyűlése Tormay lakásán került megrendezésre. Bethlennek továbbra sem sikerült saját elképzelése mellé állítani az ellenzéki polgári pártok képviselőit. A Lovászy-féle Függetlenségi Párt, a Magyar Polgári Párt, a Földművespárt és a Keresztényszocialista Néppárt külön szövetséget hozott létre, melyből a NEP és a MANSZ kimaradt. A Bethlen által kezdeményezett közös párt ügye ugyanúgy elbukott, mint a székesfehérvári ellenforradalom, Tormay ezért még fontosabbnak érezte az asszonyok egységes fellépését, akik túllépve a felekezeti különbségeken 1919. január 11-én közös gyűlésen mondták ki a MANSZ hivatalos megalakulását. Tormay Cécile ezután tovább folytatja ellenforradalmi tevékenységét: röpcédulákat és leveleket fogalmaz, az antant misszió számára tiltakozó memorandumot készít, együttműködik más ellenforradalmi csoportosulásokkal, köztük az újonnan alapult MOVÉ-val.16

Bár már a Károlyi-korszak idején sem volt veszélytelen az ellenforradalmi szervezkedés, Tormay Cécile nemcsak a MANSZ megszervezésével, de írásaival is igyekezett ebben részt venni.17 A Bujdosó könyv első részében többször is történik arra utalás, hogy Tormayt ezért megfigyelik, a gyűléseken elhangzottakat jelentik, neve azonban mégsem került fel arra a február 22-i listára, amely „a forradalom vívmányait veszélyeztető egyének rendőri felügyelet és őrizet alá helyezéséről” rendelkezik. Ellenben Mikes Jánost, Szurmay Sándort és Szterényi Józsefet internálják, Károlyi Józsefet, Bethlen Istvánt, Pallavicini Györgyöt és Bangha Bélát rendőri megfigyelés alatt tartják.18 Tormay számára Budapest elhagyása végül a proletárdiktatúra kikiáltása miatt vált csak szükségessé, vidéken bujkál egészen augusztus elejéig. Budapestre visszatérve újjászervezi a MANSZ-ot, november 16-án a Budapestre bevonuló Horthyt már ő fogadja a Parlament előtt a magyar asszonyok nevében.

A MANSZ TEVÉKENYSÉGE A HORTHY-KORSZAKBAN

A MANSZ feladata az ellenforradalom győzelmével nem ért véget, sőt a következő években a szervezet nagy arányú fejlődésnek indult. Bár taglétszámáról pontos számadatok nem állnak rendelkezésre, mindenesetre az első országos közgyűlésükön 1920 januárjában Kiss Károly, a szervezet főtitkára már 280 vidéki fiókról beszélt. Gyors terjedését nyilván elősegítették tagszervezeteinek már meglevő intézményei is. Egy-egy új szervezet létrehozásához 30 tagra volt szükség, a városokban és falvakban egyaránt jelen voltak. Az 1931-ben kiadott Magyar Asszonyok Lexikona szerint 550 vidéki fiókkal, s mintegy 1.000.000 taggal rendelkezett,19 a Statisztikai Közlemények szerint viszont 1932-ben csak 490.000 tagja volt a szervezetnek.20 Az eltérést valószínű az okozhatta, hogy a statisztikusok nem vették figyelembe azoknak a katolikus, illetve protestáns szervezeteknek a tagságát, amelyek testületileg csatlakoztak a MANSZ-hoz. Mindenesetre egyértelmű, hogy a MANSZ mind taglétszámát, mind befolyását tekintve a korszak legjelentősebb női szervezetei közé tartozott, a női Nemzeti Szövetség minden rétegéből jöttek tagjai.

A MANSZ tevékenységi körét tekintve nem nevezhető pusztán politikai szervezetnek, de ellátott politikai feladatokat is. Erre először az 1920-as választások kapcsán került sor. Az 1920. januári választásokon első alkalommal szavazhattak a nők is, akiknek nagy többsége a keresztény pártokra adta le szavazatát. Ehhez nagyban hozzájárult a MANSZ is, melynek ekkor már mintegy 600.000 tagja volt. 100.000 példányban adta ki például Politikai Kiskátéját, melyben a szavazással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat foglalták össze, és az induló pártok közül a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja, az Egyesült Kisgazda és Földmíves Párt és a Keresztény Szociális Néppárt támogatására szólított fel. Legfontosabb céljai között a keresztény politikát, vagyonvédelmet, földosztást, a nők emberi és politikai jogainak szélesítését, jobb egészségügyi ellátást, keresztény szellemű oktatást, a korrupció elleni fellépést említette.

A MANSZ az 1922-es választásokban is aktívan közreműködött. Agitációs munkájukhoz anyagi támogatást kaptak Bethlentől, erről két hozzá írt levél is tanúskodik. Az 1922. januáriban Klebelsberg emlékezteti Bethlent, hogy a MANSZ-nak 50.000 K-t ígértek a választási röplapok nyomtatási költségeire, a másikban, melyet Tormay Cécile intézett a miniszterelnökhöz 1922. júniusában, Tormay a MANSZ számára még újabb 90.000 K megtérítését kéri hasonló okból. Ugyanebben a levélben felajánlja a MANSZ további szolgálatait egy országos propaganda hálózat kiépítésére és fenntartására. A szervezet tevékenységét segítendő 8 métermázsa olcsó vagy ingyen papírt is kér lapjaik, a Magyar Asszony, a Magyar Asszony Divatlapja és a hódmezővásárhelyi Magyar Asszonyok Lapja nyomtatásához, illetve 25.000 K-t a népnaptárhoz.21 Tormay augusztusban újra segítségért fordul Klebelsberghez és Bethlenhez: saját székházat szeretnének vásárolni a MANSZ számára, amely eddig a Katholikus Háziasszonyok Szövetségének Mária utcai irodájában működött. A 3 év alatt azonban tevékenysége annyira kiszélesedett, hogy egy saját ház elengedhetetlenné vált: 508 vidéki fiókot hozott létre, 4 lapja van, külföldi városokkal folytatnak szerteágazó levelezést, a női karitatív szervezetek tevékenységét összefogják, a háziipar visszahonosítása érdekében 200 szövőszéket állítottak fel, a vidéki tagoknak is szeretnének szállást biztosítani. A ház 6.000 000 koronába kerül, amelynek felét saját erőből, másik felét állami forrásból szeretnék biztosítani, a miniszterelnökség, a kultuszminisztérium, a földművelésügyi minisztérium és a népjóléti minisztérium segítségével. A minisztériumok egymás közti levelezéséből kitűnik, hogy a dolog nem ment egészen simán, de végül decemberben megindult a támogatás folyósítása.22

A MANSZ egyszerre volt politikai és jótékonysági szervezet. Működési területe eléggé szerteágazó volt: a politikai mellett volt kulturális, jótékonysági, külügyi és pénzügyi bizottsága is. 1921-es első kongresszusán Tormay Cécile például a legfontosabb feladatok között említette a munkásnők sorsának javítását, munkásbiztosítók létrehozatalát, a gyermekhalandóság csökkentését, nemzeti szellemű iskolai nevelést, keresztény sajtót, a női választójog védelmét.23 A kulturális bizottság szövőtelepeket létesítettek a magyar háziipar fejlesztésére, kiállításokat szerveztek itthon és külföldön, Magyar Boltot nyitottak a Vigadó épületében, vasárnapi oktatást tartottak és népnaptárt adtak ki a falusi asszonyoknak, vetítéseket és előadásokat tartottak a tanyákon és a barakklakók között, szónokiskolát szerveztek az egyetemistanőknek. A jótékonysági bizottság feladata volt többek között a vagonlakók és a tömeglakások lakóinak látogatása, az Amerikai és Svéd Vöröskereszt adományainak szétosztása, hazatérő hadifoglyok fogadása, a 600 férőhelyes Horthy Miklós Kollégium és a Sarolta Leányotthon támogatása. Sokat tettek a gyermekvédelem terén is: többek között napközi otthonok, tanyai internátusok fenntartása, tanszersegély, babakelengye kiosztása révén. A pénzügyi bizottság az anyagi források előteremtésével foglalkozott. Tagdíjat nem szedtek, de adományokat elfogadtak, illetve gyűjtöttek.24

A külügyi bizottság fő feladata a külföld informálása volt a Magyarországot ért igazságtalanságokról: a külföldi asszonyok megnyerésére törekedtek személyes utazások, vendégfogadás, levelezés, külföldi lapokba írt cikkek segítségével. A MANSZ tagjai árusították a trianoni levelezőlapokat is, melynek alapötlete ifj. Emich Gusztáv nevéhez fűződik. 1920-ban jelentették meg angolul és franciául Geöcze Sarolta és Ritoók Emma Magyarország problémája című könyvecskéjét25, amelyben röviden tájékoztatni akarták a külföldi közvéleményt Magyarország történelméről, kultúrájáról, a nemzetiségiek helyzetéről, a közelmúlt eseményeiről, s egyben cáfolni igyekezték a román, csehszlovák és szerb propaganda magyar ellenes állításait, óva intve Európát Magyarország feldarabolásától, amely nemcsak igazságtalan lenne, de egy újabb háború magját is elvetné.

A MANSZ vezetőjének, Tormay Cécile-nek a neve már a háború előtt is ismert volt az európai olvasóközönség előtt. Kihasználva nemzetközi ismertségét, Tormay több írásában hívta fel a nemzetközi közvélemény figyelmét a Magyarországot ért igazságtalanságokra. 1918 novemberében és 1919 telén is kiáltványban fordult a világ asszonyaihoz, írását 9 nyelvre fordították le, az Üzenet egy nemzet vérpadáról című cikke 1919 februárjában egy svéd és egy dán lapban jelent meg.26 És részben a külföldi közvélemény informálását szolgálta a Bujdosó könyv (1920-21) megírása is, amelyet több idegen nyelvre is lefordítottak közvetlenül a megjelenése után.

HARC A MÚLT ÉS A JELEN BIRTOKBA VÉTELÉÉRT

Az 1920-as években fontos külpolitikai törekvés volt a kisantant országok magyar ellenes propagandája elleni küzdelem, Magyarország közelmúltjának megismertetése, illetve a magyar ügy iránti szimpátia felkeltése a nyugati államokban. Ebben vállalt szerepet Tormay Bujdosó könyve is. A kortársak szerint ez a könyv hozzájárult ahhoz, hogy Károlyi Mihályt az USÁ-ban eléggé hűvösen fogadták, nagy hatással volt Lord Rothemere-re, általában jól fel lehetett használni a nyugaton kifejtett propaganda tevékenységben.27

S nyilván válasz volt a könyv a „vörös emigráció” támadásaira is. A tanácsköztársaság bukása után külföldre menekült „forradalmárok” Jászi Oszkár, Hatvany Lajos, Kun Béla vezetésével nem tartották kizártnak a Magyarországra való visszatérést, a kommunisták Moszkva segítségében reménykedtek, a polgári radikálisok a kisantanttal kerestek kapcsolatot. Különösen a bécsi magyar emigráció folytatott komoly propaganda hadjáratot a berendezkedő Horthy-rendszerrel szemben, az Ember, a Bécsi Magyar Újság és a Jövő rendszeresen hozta leleplező cikkeit a „fehérterror kegyetlenkedéseiről”. Írásaik nem is maradtak hatástalanok: 1920 márciusában a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség Amszterdamban felszólította az antant kormányait, hogy lépjenek fel a fehér terror ellen, illetve kilátásba helyezett egy Magyarország elleni teljes gazdasági bojkottot, melyet 1920. június 20-án életbe is léptettek. Több ország, köztük Nagy-Britannia, Németország és Jugoszlávia nem vett részt ebben, de a magyar gazdaságnak így is nagy károkat okozott. Jászi eközben a kisantant vezetőivel tárgyalt, Észak-Magyarországon, majd a szerb fennhatóság alatt levő Baranyában akart egy 15-20.000 fős légiót felállítani, s külföldi segítséggel ismét megszerezni Magyarországon a hatalmat. Megkeresték az Olaszországban tartózkodó Károlyi Mihályt is, hogy alakítsa meg emigráns kormányát.1920 augusztusában Pécsett kikiáltották a Pécs-Baranyai Köztársaságot, a város polgármesterének pedig Linder Bélát, Károlyi egykori hadügyminiszterét választották. Bár a trianoni döntés ezt a területet Magyarországnál hagyta, Jászi többször is tárgyalt a szerbekkel, hogy egyenlőre ne vonják ki csapataikat a területről.28

A legkomolyabb propagandaharc tehát 1920 körül zajlott, s ekkor írta meg Tormay Cécile is Bujdosó könyve első részét. Szándéka nyilvánvaló, a nyugati közvélemény előtt a demokrácia vértanúiként szereplő baloldali vezetők szavai hitelének rontása. A magyar kiadást hamarosan követték a külföldiek: 1923-ban jelent meg angolul, 1924-ben franciául.29

A Bujdosó könyv angliai hatásáról Linder Béla ezt írta Jászi Oszkárnak:

„Teleki előadást akart tartani Londonban, de S. W. [Seaton Watson] meghiúsította, s így nagyon sajnálja, hogy most Téged sem hívhat meg, amint tervezte (az egyetemen) előadás tartására, de ezt a dilemmát úgy szeretné megoldani, hogy a Labour Party rendezésével hívjanak meg jövő őszre a magyar helyzetet is ismertetni – esetleg amerikai utad után.
Roppant ártott Tormay Cécile könyve, melynek első kötete most jelent meg angolra fordításban Duke of Northumberland előszavával. Undok fércmű, még komiszabb, mint a Tharaud könyv.30 Ismered? Ha igen, nagyon szükséges volna, ha egy megfelelő kritikát írnál róla, s ezt S.W.- nak elküldenéd, ők is hozzászólnának, s legalább részben egyensúlyozva volna ez az alávaló propaganda.”31

1923 őszén a francia La Revue Universelle, majd 1924 szeptemberében a nagy tekintélyű Revue de Paris is közölt részleteket a Bujdosó könyvből, ez utóbbi a fordító, Marcelle Tinayre lírai előszavával.32

„Véleményem szerint nem maradhat ez a könyv ismeretlen a franciák előtt. Nemcsak elsőrangú történelmi adatokat tartalmaz, de a személyes átélés érdekessége ritka költői szépséggel párosul. Természetesen nem osztjuk fenntartások nélkül minden nézetét és ítéletét, de saját érdekünkben számolnunk kell egy ország népének lelkületével. A hazájáért szenvedő írónő megható, őszinte érzései, lángoló, áldozatkész hazaszeretete, nemes, gyengéd, de erélyes lelke mindnyájunk tiszteletteljes csodálatát kiérdemli.”33

A Bujdosó könyv részleteinek közlésével szinte egy időben ragadott tollat Yvette Fouque, francia baloldali újságírónő,34 hogy Károlyit figyelmeztesse Tormay írásának veszélyességére.

„Uram, a Revue de Paris megkezdte Tormay Cécile Bujdosó könyvének közlését, ezért nyomban felkerestem a szerkesztőt, hogy megkérdezzem: elfogadna-e Öntől egy helyreigazítást. Mivel a Revue de Paris a Revue des deux Mondes mellett a legolvasottabb francia irodalmi kiadvány, fontos, hogy Tormay asszony rágalmait ne hagyjuk csak úgy minden tiltakozás nélkül. Azt a választ kaptam, hogy ugyan a fordítók bevezetőjükben úgyis éltek némi fenntartással Tormay Cécile elbeszélésének teljes hitelességével kapcsolatban, […], de Károlyi gróf írjon egy 10-15 oldalas, azaz kb. 5000 szavas cikket, amint megjön a válasz, meghirdetik a folyóirat tartalomjegyzékben és az átvétel után megjelenő első számban közlik. Amennyiben kedve van megírni ezt a cikket, módjába lenne-e a lehető leggyorsabban elkészíteni? Azt hiszem, igen sürgős volna a megjelenése. Ha e pillanatban véletlenül csak arra van ideje, hogy a főbb vezérszavakat papírra vesse, a gyorsaság kedvéért én, ha ez Önnek megfelel, lemásolnám, beillesztve gondolatait, s a legépelt cikket azonnal megküldeném végső javítás végett. Nagyon kérem, vegyen igénybe engem tetszése szerint, hisz tudja, hogy nincs olyan ügy, melyet szívesebben szolgálnék, mint az Ön eszméinek és munkásságának ügyét.”35

Ahogy Károlyi válaszleveléből kitűnik, ő is fontosnak érezte a Bujdosó könyvre való reagálást:

„Ki sem mondhatom, mennyire hálás vagyok, hogy figyelmeztetett erre a személyem és politikám ellen intézett újabb támadásra. S ha cikkemet a Revue de Paris-ban el tudja helyezni, nem is tudnám, hogy köszönjem meg. Nem frázis, ha ezt mondom, hisz ezzel lehetőséget nyújt számomra, hogy rágalmazóimmal szemben, kiknek leghangosabb szóvivője ez a Tormay nevű alapítványi hölgy, egyenlő terepen intézzek támadást. Igazán hihetetlen, hogy a francia közönség ne tiltakozzék erélyesen az olyan propaganda ellen, amilyen ez is, valamint a Tharaud fivéreké is, amely kereken németbarát. Az Ön cikke kitűnő; az enyémnél azért jobb, mert Önnek megvolt Tormay asszony eredeti könyve, melynek szemelvényei tendenciájáról még kiáltóban szólnak. Mellékelten küldöm Önnek az 5.000 szavas cikket, melyet kért tőlem. Azt hiszem, csakis e nem túl komoly s egyúttal perszifláló műfajban válaszolhatok. És ismerve a Revue de Paris reakciós tendenciáját, úgy látom, ez a maximum, amit lenyelni képes. Nemcsak a hazugságokat akarta kimutatni; arra törekedtem, amit a francia közönséggel jól meg akarok értetni, hogy ez a könyv propagandatermék, s hogy egy nőt, aki ennyire gyűlölködő modorban ír, nem lehet komolyan venni. Továbbá már eleve le akartam venni a jó ízlésű olvasó kedvét ettől a „bujdosó könyvtől”, amely irodalmi szempontból neves íróhoz, úgy látom, nem méltó. Kedves Asszonyom, úgy küldöm ezeket az oldalakat, hogy Önnek szabad kezet adok, tegyen velük, amit akar. Ha túl hosszúnak találja, húzza meg. Ha túl harapósnak, enyhítse (de lehetőleg ne nagyon!). Fő, hogy levelem megjelenjen.”36

„ÉLETMINTÁT ADNI A TÖBBI MAGYAROKNAK”37

Az 1930-as években új lehetősége nyílott Tormay számára a magyar ügy képviseletére: Mme Curie halálával megüresedett egy hely a Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottságában, ahova 1935. május 22-én Pierre Laval, francia külügyminiszter javaslatára Tormay Cécile-t választották be. Ez a 15 tagú bizottság az 1920-ban alapított Nemzetek Szövetségének (Népszövetségnek) az egyik állandó bizottsága volt, 1922. május 15-én hozták létre. A bizottság tagjai főként egyetemi tanárok voltak, köztük Bergson, Einstein. Évente egyszer üléseztek Svájcban, tudományos és művészeti kérdésekkel foglalkoztak. Tormay súlyos szívbetegsége ellenére két alkalommal, 1935-ben és 1936-ban vett részt a bizottság munkájában: tárgyalt a magyar tudományos kiadványok ügyében a román és cseh küldöttel, foglalkozott a tanárok külföldi utaztatásával, múzeumok közti kapcsolatokkal, a szerzői jogok és a tankönyvrevízió kérdésével.

Tormay Cécile-t 1928-ban, a MANSZ megalakulásának 10. évfordulóján Signum Laudissal, 1930-ban – írói teljesítménye elismeréseként – Corvin-koszorúval tüntette ki Horthy Miklós. Az írónő 1937. április 2-án halt meg Mátraházán. Búcsúztatása az Iparművészeti Múzeum kupolacsarnokában történt, temetése országos esemény volt. 1939-ben jelent meg Hankiss Jánosnak, a debreceni egyetem professzorának Tormay Cécile-ről szóló könyve, melynek fő célkitűzése az előszó szerint bemutatni Tormay „emberi és írói nagyságát” s egyben „életmintát adni a többi magyaroknak”. 1938-ban a VIII. kerületi Kőfaragó utca nevét Tormay Cécile utcára változtatták, lakóháza falára márványemléktábla került.1937-ben a Genius Kiadó, 1939-ben a Singer és Wolfner Kiadó vállalkozott Tormay Cécile összes műveinek gyűjteményes kiadására. A Károlyi-kertben 1943-ban szobrot emeltek tiszteletére, halálának évfordulójáról minden évben állami szinten is megemlékeztek.1940-ben ezt az emlékünnepélyt a Vigadóban rendezték Horthy Miklósné fővédnöksége alatt.

A MANSZ-ot a II. világháború után egy belügyminisztériumi rendelettel feloszlatták, vagyonát államosították, Tormay szobrát lebontották, írásainak egy része indexre került. Alakja és életműve évtizedekig szinte teljesen feledésbe merült, csak az utóbbi néhány évben kezdi újra felfedezni írásait az olvasóközönség és irodalomtörténet-írásunk.

1. Tormay Cécile: Hetedik év. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének 7. országos közgyűlésén elmondott beszéde.(= Tormay Cécile: Küzdelmek és emlékezések. Singer és Wolfner Kiadó, Bp. 1939. 75. 2. HEFTY Richárd: Adatok az ellenforradalom történetéhez. Bp., 1920.17-19. 3. TORMAY Cécile: Bujdosó könyv. Enter Kiadó, Bp. 1998.324. (február 27.) 4. Aktív politikai szereplése miatt végül eltanácsolták a rendből. Híveivel új közösséget alapított, a Szociális Testvérek Társaságát. 1945-47-ben a Polgári Demokrata Párt listáján került be a Nemzetgyűlésbe, 1947-től a KNT országgyűlési képviselője. A baloldali többség 1947-ben 60 napra, 1948-ban kétszer 6 hónapra kizárta az országgyűlésből. 1949-ben emigrált, 1953-tól az USÁ-ban telepedett le. Életrajzát Mona Ilona írta meg. (Mona Ilona: Slachta Margit. Corvinus Kiadó, Bp. 1997.) 5. TORMAY CÉCILE: Bujdosó könyv. Feljegyzések 1918-19-ből. (Első kötete, Az őszirózsás forradalom, 1920 telén a Rózsavölgyi Kiadónál jelent meg, a második kötet, A proletárdiktatúra 1921-ban a Pallas Kiadónál). RITOÓK EMMA: Évek és emberek (kézirat). OSZK kézirattár 6. Tormay családjáról és pályakezdéséről részletesebben lsd. korábbi írásomat: Tormay Cécile: A régi ház. Új Forrás, 2007. 7. 39-54. (Kötetben: A biedermeier Pest regénye. = Nő, tükör, írás. Szerk.: Varga Virág és Zsávolya Zoltán. Ráció Kiadó, Bp. 2009. 232-247.) 7. Vasárnapi Kör: 1915 őszén Lukács György köré szerveződő értelmiségi csoport, amely összejöveteleit vasárnaponként tartotta Balázs Béla, illetve Hajós Edit lakásán. Baloldali, liberális beállítottságú csoport elsősorban filozófiai, etikai, vallási kérdésekről vitatkozott. Állandó tagjai voltak többek között: Balázs Béla, Lesznai Anna, Fülep Lajos, Mannheim Károly, Hauser Arnold 8. Visszautal a visszaemlékezései I. kötetének 205. oldalán elmondottakra: Zsiga testvérem az első perctől fogva tisztán látott. Ő volt az első, aki felvilágosított. De mikor azt mondtam, hogy tegyetek akkor valamit, azt felelte: nem lehet; hagyni kell míg kitombolja magát, két hét alatt vége lesz – a saját lehetetlenségébe fog belefulladni – meg kell várni …stb. 9. RITOÓK, i.m.I.242-245. 10. A Bujdosó könyvvel részletesebben eddig két írásomban foglalkoztam: Egy „bujdosó írónő” – Tormay Cécile (=Nő, tükör, írás); „Szereplője lettem a halálos, komor tragédiának” Magyar Napló, 2010. 3. 21-30. 11. TORMAY i.m.103. 12. TORMAY i.m.151. (november 15.) 13. Révai M. Jánosné az ismert könyvkiadó, Révai Mór János (1860-1926) felesége. Révai apja könyvkereskedését 1880-ban bővítette kiadóval, az ő irányításával jelent meg a Révai Nagy Lexikona 1911-26 között. 14. Coolidge, Archibald Cary. Az amerikai misszió vezetőjeként 1919. január 15-én érkezett Budapestre. 15. Révai M. Jánosné Naplója. 1918. november 1-1919. augusztus 7. Magyar Nemzeti Szövetség Kiadása, Bp. 1937. 16. MOVE: Magyar Országos Véderő Egyesület 1918. november 30-án katonatiszti érdekvédelmi szövetségként indult, 1920-tól megnyitották a köztisztviselők előtt is. Első elnöke Gömbös Gyula volt. 17. TORMAY Cécile: Ébredjetek! Az Újság, 1918. december 22. 18. Magyar Országos Levéltár (MOL) Minisztertanácsi Jegyzőkönyvek: 1919. 02. 22./1. és 28. Az internáltak életéről lsd. VARGA János: Mikes püspök fogsága. Martineum Nyomda, Szombathely, 1921. 19. Magyar Asszonyok Lexikona, szerk. Bozzay Margit, Bp.1931. 964. 20. Dr. DOBROVITS Sándor: Budapest Egyesületei 1932. Statisztikai Közlemények 74. kötet 3. sz., Bp. 1936. 21. Klebelsberg levele Bethlenhez 1922. január 26.; Tormay Cécile levele Bethlenhez 1922. június 22. (= MOL, K468-1922-B/1) 22. u.o. 23. Magyar Asszony, 1921. július 15. A MANSZ tevékenységéről még : 15 év MANSZ, Bp. 1934. 24. A MANSZ tevékenységéről részletesen beszámolt havi értesítőjük a Magyar Asszony. 25. Le probleme de la Hongrie. Les femmes hongroises aux femmes du monde civilisé. Emma de Ritoók – Charlotte de Geőcze. Avec la préface de Cécile de Tormay. Ferdinánd Pfeifer kiadója, Bp. 1920. 26. TORMAY Cécile: Küzdelmek, emlékezések. Singer és Wolfner Kiadó, Bp. 1939. 7-17. és 21-25. 27. „Ha a Bujdosó könyv nincs, Károlyi Mihály szemérmetlenül kisajátította volna Kossuth amerikai népszerűségének szent maradványait. Tömegek előtt, akik nem tudtak semmit magyarországi szereplésének részleteiről, ő lett volna a „demokrácia” hőse, akit üldöz a „reakció”. (Hankiss János: Tormay Cécile. Singer és Wolfner, Bp. 1939, 158.), illetve „A Bujdosó könyv semmi esetre sem történelmi hitelességű [...], de mint regényes korrajz, melynek ő a hőse, érdekes és nekünk sokat segített külföldön megértetni magunkat.” (RITOÓK Emma i.m.IV. 69.) 28. MÁLYUSZ Elemér: A vörös emigráció. Napkelet, 1931. Könyv alakban is megjelent az Attraktor Kiadónál 2006-ban. 29. An Outlaw's Diary. (ford. E. Torday). London, Philip Allan &Co, 1923. illetve New York McBride & Co. 1923. Le livre proscrit (ford. Marcelle Tinayre és Paul Régnier), Plon, Paris, 1925. (A francia kiadás könyv alakban csak 1925-ben jelent meg, de 1923-24 folyamán több jelentős lap is hozott belőle részleteket.) 30. Tharaud könyv: Jérome Tharaud (1874-1954) és Jean Tharaud (1877-1952) francia regényíró testvérpár. Jérome több évet töltött Budapesten mint az Eötvös Kollégium tanára. Több könyvükben foglalkoztak a zsidósággal. Az Ombre de la croix (1913) a magyar és galíciai zsidókról, az Un royaume de Dieu (1920) egy orosz hitközségről szól. A Linder által említett könyv a Quand Israel est roi (Amikor Izrael a király)Plon Kiadó, Paris. 1921. , amely a zsidóságnak a magyar forradalomban betöltött szerepével foglalkozik. 31. Linder Béla Jászi Oszkárnak 1923. IV. 12. Károlyi Mihály Levelezése. II. kötet. Szerk.: Hajdu Tibor. Akadémiai Kiadó, Bp. 1990. 526. ) Továbbiakban: KÁROLYI LEVELEZÉSE 32. A Bujdosó könyv néhány részlete franciául (Le livre proscrit címmel) először a La Revue Universelle 1923. szeptember 15., október 1. és 15-i számában jelent meg. A Revue de Paris 1924. szeptember 1.számában az 51-75. oldalon és szeptember 15-iben a 402-444. oldalon találhatunk szemelvényeket az első kötetből. 33. Revue de Paris, 1924. 43-44. és 47-49. Marcelle Tinayre előszavának magyar fordítása megjelent a Debreceni Szemlében : Szilágyiné Toperczer Ilona: Franciák Tormay Cécile-ről - Magyarországról. Debreceni Szemle. 1929. 133-136. 34. Yvette Fouque, lánykori nevén Yvette Lebas : A Sorbonne-on mint újságíró végzett. Külpolitikai újságíróként dolgozott az Ere Nouvelle-nél, a Quotidien, a Le Temps-nél. Lakásán működött a párizsi magyar emigráció „sajtóközpontja”. Részt vett az Emberi Jogok Ligájának munkájában. Ennek keretében többször tartottak a Horthy-rendszer elleni előadásokat. pl. 1925. január 13-án, ahol beszédet mondott többek között Károlyi Mihály, Yvette Fouque, Szende Pál. 1945-től a hágai nemzetközi bíróságon dolgozott haláláig.(=Rónai Mihály András: Yvette levelesládája. Magyar emigránsok levelei Yvette Lebas-hoz. Glória kiadó, Bp. 2004.5-13.) 35. Yvette Fouque Károlyi Mihályhoz, 1923. okt. (KÁROLYI LEVELEZÉSE II. 634-636.) Yvette Fouque levele valójában nem keletkezhetett 1923. októberében, hanem csak 1924. októberében, hisz a Bujdosó könyvnek a levélben említett Revue de Paris-beli részletei a lap 1924-es szeptemberi két számában jelentek meg. 36. Károlyi válaszlevele Revue de Parisban nem jelent meg, kézirata pedig nem fellelhető. Károlyi Mihály levele Yvette Fouque-hoz, London, 1924. XI. 3. (KÁROLYI LEVELEZÉSE II. 884-885.) 37. Hankiss i.m.8.